Ballada a vén cigányról

Élt egyszer egy öreg cigány.
Ismert sok szép régi nótát.
Mikor hegedűjén játszott,
A fél falu vele dalolt.

Volt egy szomorú nótája,
Azt csak magának játszotta.
Régi fénykép előtt ülve
Húzta-húzta szép csendesen.

A fényképről szép cigány lány
Küldte neki a mosolyát.
Lány mosolyog, míg ő zokog.
Nem átkozza már a napot.

Mikor csendben elbúcsúztak,
Többé már nem találkoztak.
A mosolygó, szép kedvesét
Palotába hintón vitték.

Sír, zokog a hegedűje,
A vonóra hullik könnye.
Leborul az asztalszélre.

Napok óta nem látták már.
Keresik az öreg cigányt.
Hiányolják muzsikáját.

Hegedűje és a fénykép
Egymás mellett asztal szélén.
Fehér lapon egy üzenet:
Temessetek halkan, csendben
Fényképpel és hegedűmmel.
Feledjétek el a nevem.

Amíg csendben búcsúztatják,
Azt a titkos, bús nótáját
Valaki mégis eljátssza.
Könnye hullik a vonóra.

Mellette egy megtört asszony,
Ki nem sír és nem is zokog.
Kezében egy száradt rózsa.
Nagyon rég volt, mikor kapta.
Ráteszi a koporsóra.