Kedves Olvasóim: Több verset, elbeszélést is olvastam a megbocsájtásról. Ha 

megbocsájtunk a másiknak, bárkinek, akkor élhetünk önmagunkkal nagy szeretetben.

Úgy érzem, aki így gondolja, vagy nem történt vele olyan, ami megbocsájthatatlan,

vagy maga is sűrűn vétkezik másokkal szemben, és  esedezik lelke, hogy ne 

kapja vissza, amit adott.  Most, hallott történeteket mesélek el:

Hol volt, hol nem, élt egy boldog család. 50-60 év közötti házaspár, fiukkal, szép menyükkel és lányunokájukkal, aki édesanyja szépségét, nagyszülők jóságát is

örökölte. Majd egy napon a fiuk bejelentette, elválik feleségétől. Összehordott

szegény asszonyról mindent, amit végül talán…?el is hittek a szülők. Majd 

hamarosan bemutatott egy nagyon csúnya, jóval idősebb asszonyt, akit el

is vett a válás után. Nem minden a szépség, gondolták a szülők, még 

igyekeztek ezt a rusnya nőt megszeretni. Persze a rokonság, szomszédok

megvető mosolyával is megbirkóztak. Teltek az évek, a fiuk elkezdett

igen furcsán viselkedni, bántani kezdte a szüleit, még a közben szép

fiatal nővé cseperedett lányát is. Hősünk édesapját ez bántotta, egyszer

nagyon elgondolkodhatott, kerékpárral kikanyarodott egy autó elé, meghalt,

Mérhetetlen fájdalmába belebetegedett az édesanyja. Eladta a házát, fiát

az apai részből kifizette, vásárolt magának és unokájának egy lakást,

az unoka nevére. Ettől kezdve járhattak bíróságra, nem hagyott

nyugtát a lányának és édesanyjának ez az emberke. Végül a néni is meghalt, 

a lánya megkeseredett öreglány maradt. Mesélőnkkel, ha találkozott

hősünk, dícsérte a csúnya, háttérből őt gonosszá agymosó asszonyát.

Mesélte: Nagyon dolgos asszony, várja az amerikai testvérét, két kis

kezével gyúrja a tésztát, krumplis tésztával várja. Meg az asszonnyal

egyszer-kétszer találkozott mesélőnk, nem szívesen állt vele szóba,

szerencsére sietett a “szépasszony,” elköszönt, siet, mert ingyen narancsot

osztanak a nyugdíjasoknak. Legközelebb mesélte, vettek még egy

lakást. Hát akkor az ingyen narancsra nagy szüksége volt.

Még egy másik történet:

Egy dolgos család nem törődve, hogy a férj szülei mindent az idősebb

lánytestvérnek adnak, dolgoznak helyette, annak családja helyett, nem

szóltak bele az életükbe. Nagy szájra puszit kaptak a szülők, 

gondolták, ők erre alkalmatlanok, örüljenek egymásnak.

Gondolták azt is, egy faluban laknak, majd gondozzák a szülőket, ha

megöregednek. Persze nem így történt. Mivel ők városban laktak,

este későn vittek ételt, egyebeket a szülőknek, nem mesélték senkinek,

hogy megint ott jártak. Azt se, hogy a meny ismeretsége révén

sikerült a mamát kórházba vitetni, mert  a mama hitt benne, hogy ott 

majd meggyógyítják, újra tud a lánya, unokái helyett dolgozni, 

dédunokákat nevelni. Nem így történt, végképpen lebetegedett.

Míg ők munka mellett intézkedtek, addig ez a kedves testvér 

eltartási szerződést iratott. Hogy hihető legyen, ők érdemelnek mindent,

csúnyán kibeszélték a testvért. Miután a szülők meghaltak, az asszonyka

nem tett le róla, hogy amiért soha se dolgozott, neki azért jár. Itt teszek említést,

egy napot dolgozott csak, megállapította rosszak az emberek, nem dolgozik.

A férje leszázalékoltatta úgy harmincas évei táján magát, szívbetegségre

hivatkozva. Fiát is túlélte. Folytatva: Továbbra is mindent akart, eljárt 

rokonokhoz, ismerősökhöz, mindent  elkunyerált. Sok helyről kitiltották,

nem engedték be. Fia meghalt, lánya elvált. Ekkor besokallt. Hogy 

Isten verése, megbocsájthatatlan cselekedetei miatt, elkezdett 

furcsán viselkedni. Őrízni kellett.

Tehát sok minden nem bocsájtható meg.  Talán a sors is igazolja. 

De van, mikor a bántást elszenvedőnek már késő, s maga se

kívánta az ilyen büntetését annak, aki bántotta, megalázta,

kisemmizte..

Talán a világ se itt tartana, ha a munkakerülők jobban megélnek,

mint a dolgos emberek, szóvá lehetne tenni. Ha mernénk visszaszólni, 

meggyőzni a másikat rossz cselekedeteiért, nem a mindenáron

megbocsájtást hírdetnénk, szenvednénk el.