Szép napot kívánok kedves Olvasóim. Itt ma is kellemetlen, nyálkás, esős,

borús az idő. Ma egy újabb versikémmel köszöntelek Benneteket.

Olvassátok szeretettel. Nagy Vendel egy szép versének gondolata

jutott eszembe. Lehet, nem tudom szó szerint idézni, de arról írt:

a virág akkor illatozik legjobban, ha tapossák. Egy egész “stáb” dolgozott

rajta,  megtapostak. Sajnálom, hogy kiástam a csatabárdot, nem

kellett volna. Régen általában az idő igazolt, de már nincsen időm, 

ezért lettem talán visszakekeckedő.

Következzék a vers:

ANDRÉ RIEU

“Utánunk is újak jönnek.” 
E szép nóta üzenete

Megdobogtatja szívünket.

Mikor híres, nagy művészek

Nevét arcát felidézzük

Szívünkben mind örökéltü.

Festettek, vagy muzsikáltak,

Az ördöggel cimboráltak?

Követőjük nem lesz soha,

Így gondoljuk mi naivan.

Ám az élet megcáfolja

M e r t :

Felhőn túlról kezet nyújtott

Paganini, s vonót adott

Kezébe e Nagy Művésznek.

Legyen Ő a követője

Arra kérte.

Mint a tengernek a víze

Hol morajlik, hol meg csendes

Őt hallgató embertömeg.

Vele mulat, vele érez.

Hallgatót megbabonázza

Magabiztos mosolyával.

Tudását majd továbbadja,

H i sz e n

Helyette is újak jönnek.

Stradivari hegedűvel

A kezükben.