Nem tudom…

“Nem tudom az életemet
Hol rontottam én el.”
Gyógyítgatom bús szívemet
Egy új verssel, szép zenével.

Míg a tollam ki nem szárad,
Amíg dalolnak madarak,
Azok dalát meg is hallom,
Gondolataim átadom.

Ha bántottak,  nem hallottam.
Felálltam, ha elgáncsoltak.
Mindig adtam haladékot
A bántónak, alázónak.
Nagy hiba volt, most már tudom.

Minden rosszat egy ládába
Beletettem, gyűjtögettem.

Felpattant a ládafedél.
Sok rossz emlék mind nevetgélt.
Hogyha mindig félreállsz,
Rajtad nevet a világ
Így mondták.

Kellemetlen, irigy embert
És hogyha sok van belőle
Túlharsogni nem lehet.

Magamból is kivetkeztem,
Hogy néhányat legyőzhessek,
Most rontottam végleg el
Napjaimat, életem.