Mesélek, már csak önmagamnak

Holtig tanul az ember lánya. Más is írja: Van pennája, papirosa, ír. Hogy
olvasója nincs, talán oka, hogy az emberek nem értik meg a művész lelkét.
Én is tanultam: Írok, ha csak magamnak is.
Na, de továbblépek. Minap a magyar híroldalon láttam videot arról, hogy
egy európai országban hírdettek olcsóbb húsokat, hát “öröm” volt látni,
mit műveltek az idős nyugdíjas emberek. Miért is kapták az állatok
az állat nevet, nekem érthetetlen. Télen korán sötétedett, rókáink a meg-
szokott 7 óra utáni időben jöttek vacsizni, nem láttuk őket. Most már
világos van, látom ül az üvegajtó előtt, néz befelé, mintha közölné: Hé,
itt vagyok ám! Kivisszük nekik a kaját, ami tegnap este száraz táp, dobozos
kutyatáp keveréke volt. Odamegy, falatozik belőle, majd elmegy. Hozza a
két barátját, akik úgy látszik félősebbek. Majd együtt elfogyasztják az eszit.
Tanulhatnának tőlük az emberek, megosztják az élelmet, nem tapossák
egymást agyon. Mikor végeztek, az egyik azért szemrehányást tett:
“Hogy ti milyen élhetetlenek vagytok, még az adathalászást is rosszul
végeztétek. Most ehettünk volna sült csirkét, ha több pénzetek lenne.”
Mondtam neki: Örülj, ha még erre is telik. Osztozz legalább a szégyenünkben,
amit művelt, okos emberek velünk tettek. Egy idős asszonyt beteggé
pletyóztak, művelt fiát lejáratták, unalmukban, irigységtől elvakultan.
Okavesztett is lett az irodalmi oldalunk, hiszen a celebek őrültségeire
százezrek kíváncsiak, irodalomra, festészetre, bármilyen művészi
alkotásra nem kíváncsiak. Itt még egy vicc jut eszembe: Elmegy a sznob
festményt vásárolni. A galéria tulajdonosa egy kicsi, de igen értékeset
ajánl. A feleség megszólal: Nekik az a nagy kell, had lássák a
vendégek, a falon az látszik jobban. De asszonyom: Ott az üres fal
tapétája látszik.
Búcsúzom kis mesémmel. Kívánok Mindenkinek Békés, boldog húsvétot.
Mária