Kisbárányunk meséje
Volt nekem egy báránykám.
Vidám volt és táncot járt.
Mind négy lábát egyszerre
Csapta oda a földre.
Visszanézett, azt várta
Hogy szaladjak utána.
Kedves volt a pofija,
Hófehér a bundája.
Szerette őt a család.
Nagyra nőtt a báránykánk.
Uralkodott, bégetett,
Megkergetett nem egyszer.
Nem értette szegényke,
Hogy ez nagyon nem vicces.
Csengőt tettünk nyakára,
Hogy mindenki meghallja:
Mikor támad a galád
A mi kezes báránykánk.
Teltek, múltak az évek.
Szomorú két szemével
Rám nézett és búcsúzott.
Nem táncolt, nem támadott.
