Stefanie Lacka

Stefanie Lacka

+1

Stefanie Lacka 1914. 01. 06. – án született a Greboszow melletti Wola Zelichowska nevű faluban.

1914.01.08. -án keresztelték meg a greboszovi plébániatemplomban. A család harmadik és utolsó gyermeke volt. Édesapját hétévesen veszítette el.

Ezen a környéken teljesen megszokott volt a gyermekek munkára való fogása, és ez alól Stefanie sem volt kivétel. Tehát tüsténtkedett a kertben és az állatok körül is gyermekként. Mindez mégsem törte le a tanulás iránti vágyát, rendkívül okos volt és szívesen tanult. Templomba sem muszájból járt, a szíve vitte oda nemcsak vasárnap és ünnepnapokon, hanem hétköznapokon is.

Ft. Piotr Halak greboszovi plébános szívén viselte az ifjúság oktatását és az olvasás népszerűsítését, ezért sok könyvet vásárolt. Ezek a könyvek a fiatal Stefanie számára is elérhetőek voltak, és ő élt is a lehetőséggel. Alapiskoláit még szülőfalujában járta, de később Greboszowban és Dabrowa Tarnowszkában tanult. A színészkör tagja volt, vallási misztériumokat vittek színre és hazafias darabokat adtak elő. Középiskolai tanulmányai idején a Zlota Nic nevű iskolai magazin főszerkesztője volt. Aktív cserkészként a krónikát is ő vezette. Itt bontakozott ki irodalmi tehetsége. Női tanári szemináriumba Tarnowba ment tanulni. Mindamellett egy ápolónői tanfolyamot is elvégzett. 1934-ben a Nasa Spraw nevű újonnan létrehozott lap munkatársa lett, a gyermekeknek szóló külön mellékletet szerkesztette. A liturgikus évről, a szentek életéről és hazafias dolgokról írt a Krisztus, uralkodj rajtunk mellékletben, közben kapcsolatokat épített afrikai misszionáriusokkal, árvízkárosultaknak szervezett segélyakciót. Voltaképpen a katolikus újságírás úttörője volt.

A háború kitörése után a lap már nem jelenhetett meg. 1940- től illegálisan állítottak elő katolikus tartalmakat. Stefániet letartóztatták, és őt, aki boldog családi életről álmodott, és akinek már egy Zygmund nevű fiatalember személyében udvarlója is volt, 1942 04.27.-én Auschwitz Birkenauba vitték az első női transzporttal. Már letartóztatásakor a német partizánok megkínozták, de senkit sem árult el. A táborban a 6886-os számot kapta. Itt úgy vált ismertté, mint sokak vigasztalója. Rendkívül nagy lelkiereje volt, és mély hite arra indította, hogy a táborban babákat kereszteljen meg, akiket nem sokkal a keresztségük után halálra is adtak a nácik.

Önfeláldozó szelleme akkor is megmutatkozott, amikor a lágerudvaron felsorakoztatták a rémült nőket, és egy szökésért való megtorlásként meg akarták őket tizedelni. Ekkor egy Helena nevű ismerőse elájult a félelemtől, Stefánie nyugtatta meg, hogyha a számát húzzák, vállalja helyette a halált. Végül a parancsnokság a tizedelést nem hagyta jóvá, a nők megmenekültek. Helena meg volt győződve róla, hogy Stefánie valóban kész lett volna érte az életét adni. Ez a továbbiakban erőt adott neki, bár a lágert végül nem élte túl.

1943 tavaszán Stefánie tífuszt kapott. A szervezete elég erős volt a kór legyőzésére, és mivel beszélt németül, kórházi feladatok ellátására alkalmasnak találták. Minden erejével segített másokon, származástól és világnézettől függetlenül. Ételt, gyógyszert, fehérneműt szerzett a rászorulóknak. Gondoskodott a betegekről. Fogta a haldoklók kezét. Kapcsolatai révén gyóntatót is tudott melléjük hívni, egy férfit, aki vízvezeték szerelőként dolgozott a tábor női részlegén. Csak Stefánie és a szentségben részesülők tudták róla, hogy pap. Egy imakönyvet is készített, mely11 éneket és 8 imát tartalmazott. Ez a könyv egy nőnek, Anna Wajdowának köszönhetően megmaradt. Tömbíróként a fenolinjekció általi halálra ítélt nők neveit ki tudta húzni a listáról vagy felcserélni egy – egy elhalálozott beteg nevével. Bármelyik tettéért a gázkamrában köthetett volna ki. Ám 1945 01. 27.-én szökést tervezett, és négy másik nővel együtt sikerült megszöknie. A szökés során példát mutatott a megbocsátásban is, mivel lehetőségük lett volna egy német katonát a folyóba lökni, ő viszont ezt nem engedte meg nőtársának.

Sikeresen hazajutott, de otthon újabb csapás érte, kedvese Zygmund időközben megnősült. Azt hitte, Stefánie meghalt a táborban, és ekkora már gyermeke is volt. Bár hajlandó lett volna válni, és visszatérni Stefániehoz, ő ezt nem akarta.

Gyermekkori álmába kapaszkodott és visszatért a krakkói Jagelló egyetemre Lengyel filológiát tanulni. Hamarosan tüdőgümőkórt állapítottak meg nála, az első évet még túlélte, de 1946.11. 04.-én kórházba került. Az egyetlen gyógyszert, ami talán segíthetett volna rajta, a kórházban ellopták. Még ezt is kedélyesen fogadta: másnak biztosan nagyobb szüksége volt rá, – mondta. Három nap múlva 33 évesen végleg átadta életét Teremtőjének. Tarnowban temették el öt, ahol mind a mai napig friss virágok vannak a sírján. A greboszowi templom falán egy emléktábla lóg, mely így emlékezik meg róla:

Mély hitű ember volt. Mosolyt és reményt hozott, sokan köszönhették neki a tábori megpróbáltatások túlélését, sokan pedig az életüket is. Jósága gondviselés volt az emberi szenvedés ezen pokoli mélyén.

Bátorságát, önzetlenségét Istentől kapta ajándékul, hogy fény, vigasz és példakép legyen egy rendkívül sötét korban.

Boldoggá és szentté való avatásának folyamata már elkezdődött Andrzej Jez püspök atya kezdeményezésére.

Források:

Wikipédia

eCatholic Information Agency

Aleteia

Ezek is érdekelhetik:

4 hozzászólás

  1. Texan szerint:
    +1

    Drága,nem tudom mi van velem de én végig sírtam az egész olvasmányt, talán csak afféle oregemberi gyengeség ez részemről,vagy túlzott empátia készség, örülök hogy feltetted, köszönöm szépen,ez is bizonyítja az emberiség számára a jósagot vallás származás nélkül,mert a krisztusi szeretet nem ismer gátakat, tiszteletteljes kezcsokkal köszönöm ölellek szeretettel János

  2. Kedves Marika! Köszönöm az év első írását Tőled.
    Bár szomorú nagyon, de érezni, hogy e fiatalon halt
    teremtés a hitében, szeretetben távozott.Megérdemelten
    avatják szentté.
    M.

Vélemény, hozzászólás?