István fiamhoz
Petőfi Sándor írta egykoron
E sorokat, mit Neked átadok:
“Szegény atyánk, ha úgy nem bízik
Az emberekben: jégre nem viszik.”
Látod: Jégre vittek minket is.
Mindent újra kellett kezdeni.
Mint fába, ha villám csap belé
Ága, törzse szakad száz felé,
Úgy tört ránk észrevétlen
A nagy vihar ember-képben.
Haragos és “jó barát…?”
Boldog volt vesztünk láttán.
Békével zárd mégis napod.
Látod, néha a Nap rád ragyog.
Bízz magadban, hizelgőt elkerüld!
Majd olvad a jég, érzed ott belül.
Farkasnak, bár bundája bárányé,
Prédája lehetsz! Én intelek ismét.
A sorsot csak arra kérjed:
Álnok embernek szemébe
Csak még egyszer belenézhess.
/Idézet: Petőfi S. István öcssémhez c.
verséből való./