Dobbal fogott madarat.

Elcsodálkozott rajta:
Elszálltak a madarak.

Utolsóból lesz első.

Mikor bárányfelhőből

Hull alá záporeső.

Ha a macskád fekete:
Ne hidd, hogy a szerencse

Ezért kerül el téged.

Forgatja köpönyegét.

Megleli szerencséjét.

Nem a gója ejtette

Fejére e gyereket,

Kiből fura ember lett.

Hét törpére dolgozott,

Estére elfáradott.

Hazudta, hogy boldog volt.

Ki korán kelt, estére

Oly fáradt lett szegényke.

Hogy aranyát nem lelte.

Kéményseprőt hogyha látsz:
Ne hidd, az a te hibád,

Ha szerencsét nem találsz.

Luca széke mire kész.

Elfárad, ki készíté.

Átalussza a misét.

Éhes disznó álmodik.

Hogy a fáról makk húllik.

De nem látta a buta,

Ahol áll, az nem tölgyfa.

Másnak ásta a vermet.

Mégis ő esett bele.

Kútra vízért sűrűn ment,

Majd szegényből cserép lett.
Fényes nyereg van rajta,

Ettől még nem paripa,

De a csacsi nem tudja.

Falra szórod föl a borsót,

Hidd el nekem, meddő dolog.

Onnan az mind visszapotyog.

Uborkafa szára gyenge.

Mért mássza meg oly sok ember?

Ha megérted, mondd el kérlek.

Mi dolgozunk, más arat.

Az életünk elrohan.

Tátott szájjal azt várja.

Berepül a sült galamb.

Mért neki van igaza…?

A rest ember kétszer fárad.

Ne higgy benne, így nem igaz.

Ő a munkát terád hagyja.

Buta ember azon fárad.

A másikat lejáratja.

Előbb-utóbb észreveszik,

Csodálkozik, ha kinevetik.