Nincs mit

+1


Megint sötét az este,
a csontban remeg a magány,
hideg az ágy csendje,
a tegnapok vergődnek
póknyálba bugyolálva
az idő elunt fonalán.

Nincs mit mondanom.
A szavak fennakadtak
az aortapumpán,
és ívei beszűkültek,
nem lüktetsz benne,
túl sok már a vérrög
amiket gyúrtál,
elzárják a vénát,
ahonnan a szeretet
csordogált, utóbb már
csak csepegett,
mint valami vacak
csapból a klóros víz.

Nincs mit mondanom,
mindent hallottál már,
kivérzett indokaimra
nyomókötés kérgesedett,
érzéseket amputált
a sok közöny és hiány,
beállt a szívhalál,
a kisimult vonal vagy,
mint homlokomon
a mély árkú ránc,
én meg jó ember talán,
vagy legalább leszek majd
nélküled, magam ezek után.
Köszönöm. Jó lesz így.
Nincs. Mit. Mondanám.


Ezek is érdekelhetik:

2 hozzászólás

  1. +1

    Drága Évike! Szomorú, szép versed többször is elolvastam.
    Így csak Te tudsz bánatot, szomorúságot is szép versbe
    foglalni.
    Öleléssel: Mari

Vélemény, hozzászólás?