Madár vagyok

+1



Madár vagyok
egy korhadó faágon.
Nem mozdulok,
nézem, mint hull vállamra
a holdsávos
ében est nehéz selymű
pelerinje
parázs kis pitykéivel.
Vadgesztenye
fehér gyöngyöket ringat
lombölében,
s toll gúnyám szél borzolja.
Menni kéne.
Menni. A széllel szállni
soha meg sem
állni, és nem pihenni
csak szárnyalni…
De az ág rabja vagyok.
Madár vagyok,
félszeibe kapaszkodó
faág fogoly.
Csókot hint a gesztenye,
és búcsút mond
a lomb öle, mire virrad,
talán magam
is elhiszem, csak a félsz
a kalitka,
s tudok szállni, ha engedem,
s szárnyam szabad
Égre vágyó madár vagyok.
Mondogatom:
madár vagyok, madár vagyok…

Ezek is érdekelhetik:

4 hozzászólás

  1. +1

    Kedves Éva! Nagyszerű, remek, szárnyalni kívánó
    versednél szeretettel időztem. Versben is nagyon
    kifejező vagy. A választott kép is kifejezi a vers
    gondolatiságát. Köszönöm, hogy olvashattam, olvashattuk.
    Kellemes szép napot kívánok, az olvasóinknak is.
    ,

  2. tatabanyaimikiba szerint:
    +2

    mindannyian foglyok vagynk ám az ember most kitalálta a dront meg sokféle gépet hogy szállhasson az atmoszférában is uralkodjon, ez sem igazán jó hír, ám a te vágyad egészen más, úgy repülni, mint a madár, aki a természet része kárt nem okoz, nagyszerű vers jó volt olvasni, üdv szeretettel

Vélemény, hozzászólás?