Hiányzol

+1


Hiányzol. Csak így,
egyszerűen.
Nincs semmi,
de semmi cifraság,
még rím sem kell,
sem képletek,
kötött szótagok se.
Szépen csengő szavak?
Minek? Azok sem kellenek.
Semmi ájtatos mese.
Mit szólsz?

Hiányzik úgy minden.
Mindened. Te.
Régen láttalak, Téged,
igazán csak Tenmagadat.
Szeretem a szemeidet,
ahogy nézel vele,
a szádon – azon a keskenyen –
a szelíd mosolyt
és a csók ígéretét,
amit szánsz, csak Nekem.
Sóvárgok, tudod?

A hajadat is vágyom,
legalábbis minden ujjbegyem,
hogy lágyan simítson
kissé sprőd szálaidon.
Hiányzik az illatod,
felvenném magamra,
mint valami ruhadarabot,
s olyan lenne, mintha
átölelne két karod.
Tetszene. Hiszed vagy sem.

Hiányzik az érintésed,
ami végigszalad
mezítlen hátamon,
barangolva hajlataimban,
megtorpanna imitt-amott.
Hiányzik a meghitt suttogás,
meg az ajkad íze
az ajkamon.
De hát ezt Te is jól tudod!

Szóval hiányzol.
Csak úgy, szimplán.
S ha erre jársz,
a kulcs hozzám
ott van Tenálad,
fordítsd el a zárban.
Vagy csupán ölelj át,
de szorosan, s mohón,
mert abból tudom,
maradnál.
S ha ráérsz kicsit,
kérlek simítsd el
a gyűrődéseket
lelkem fehér gyolcsán.


Ezek is érdekelhetik:

4 hozzászólás

  1. Texan szerint:
    +1

    Mostmár a szabadvers ( meg a minden vers ) királynője is vagy drága Évike,Ezt határozottan állíthatom,ez a vers is mint mindegyik a felhők feletti magasságokba viszi az olvasókat ( ezt az egyet 100% ) óriási 💓 gratulálok hozzá ölel János szeretettel

  2. +1

    “S ha ráérsz kicsit,
    kérlek simítsd el
    a gyűrődéseket
    lelkem fehér gyolcsán.” Hiányt ilyen szépen fogalmazni csak Te tudsz.
    Csodás vers.
    Szeretettel: Mária

Vélemény, hozzászólás?