Azt hallottam

+1


– Észrevetted, hogy Ervin mennyire megváltozott? – suttogta Zsóka és kapkodva körbenézett, nehogy meghallja őket bárki is. Nem mintha lett volna ilyesmire esély a vasárnap reggeltől csendes kis utcában.
– Azt látom, hogy többet ad magára. De ez azért nem valami nagy változás, nem igaz? – felelte vállán jókorát rándítva a férfi.
– Jaj, már milyen vagy te Jancsi! – bökte oldalba gorombán az asszony. – Ne mondd nekem, hogy nem látod, mennyire elegánsan öltözik mostanában és azt hallottam, vett egy új autót is! – folytatta mérgesen, mégsem törődve azzal, hogy hallja-e bárki. – Nő van a dologban, hidd el… – tette hozzá jelentőségteljes pillantással.
– Nem nagy elegancia, hogy tiszta ruha van rajta és az autó sem új. Tizenöt éves… – morogta János és közben elővette zsebéből meggyfapipáját.
– Honnan vagy te ilyen jól értesült? – vágta rá jókora éllel hangjában Zsóka. A férfi megköszörülte torkát és tekintetét a távolban álló körtefára aggatta zavarában.
– Hát a kocsmában mondta a múlt héten… – felelte kelletlenül és dacosan kihúzta magát. Talán az asszony megérezte a hangulatát, így nem esett neki a kocsmázás miatt, csak rosszallóan nézett rá egy gondterhes sóhaj kíséretében.
– Aztán mondott mást is? – kérdezte mohó kíváncsisággal kis szünet után.
– Nem igazán. Tényleg jó az az autó és nem került sokba… – dünnyögte és bicskájával kikapargatta a pipa belsejét, hogy friss dohányt tehessen bele.
– Ó, nem érdekel engem az autó! – legyintett bosszúsan az asszony. – Azt mondd inkább, hogy mesélt-e valamit magáról!
– Mesélt, hát persze, mesélt bizony! – szólalt meg fondorlatos mosollyal szája szélén János. – Mondta, hogy jól érzi magát, mióta megműttette a sérvét – tette hozzá elfojtott derűvel. Talán élvezte kicsit az asszony pletykára való éhségét. Kis falu az övék, nem sok dolog esik egész hónapban se. Az meg, hogy a Sanyi agyoncsapta gumicsizmájával a kakast a gané tetején, mert korábban ébresztette egy órával, nem nagy hírértékkel bír ám.
– Ne bosszants Jancsi! – mordult rá Zsóka. – A boltban Manyikától azt hallottam, amikor a hentes pultnál álltam – tudod, ott vettem azt a szép karajt -, hogy van az a nő… – bökte ki nagy nehezen és hangja bizalmas suttogásra váltott. Ismét körbenézett, de az utcában csak ők ketten ültek a kerítés előtti padon, senki sem járkált, csupán néhány veréb csipogott serényen a rügyező cseresznye ágán. A vasárnap mindig ilyen csendes mise után.
– Milyen nő? – kérdezett vissza ártatlan képet vágva János. Mulattatta az asszony ügyetlen puhatolózása. Alaposan teletömte pipáját illatos, ropogós dohánnyal.
– Ne mondd nekem, hogy a kocsmában csak autókról beszéltetek! – hördült fel Zsóka. – A piacon meg azt hallotta az árus asszony – az, amelyiknél azt a szép fej káposztát vettem -, hogy tán összeszűrte a levet azzal a Dórikával – tette hozzá elégedetten bólogatva, mint aki e pillanatban a titkok titkát leplezte le kijelentésével.
– Nem szűrt össze semmiféle levet… – szólalt meg komótosan a férfi homlokát ráncolva.
– Dehogynem! – kontrázott Zsóka. – A múlt héten miséről jövet mondta Lenke, hogy látta őket autókázni. Úgy vigyorgott mind a kettő, mintha legalább a lottó ötöst nyerték volna meg! – magyarázta olyan hevesen gesztikulálva, hogy a verebek felreppentek feje felől és átültek a kerítés tetejére.
– Szeretik egymást, mi abban a rossz? – szólalt meg csendesen János. Az asszony hirtelen meg sem tudott szólalni. Döbbent képet vágva nézett férjére. A férfi gyufát vett elő, sisteregve lobbant a kis láng, a pipához emelte, ott sercegve parázslani kezdett pöffentéseire a barna dohány. Az illatos füstöt a langyos szellő a verebek irányába terelte, azok meg lármás felhőként inkább arrébb reppentek a tyúkudvarba.
– Mondom én, hogy összeszűrték a levet, te meg itt tagadod! – kárálta tudálékosan az asszony.
– Nem, nem szűrtek össze semmiféle levet! – dörrent rá mérgesen két pöffentés között. Zsóka annyira meglepődött a férfi erőteljes szavain, hogy száját összeszorítva bámult csak rá. – Akik szeretik egymást, azokra nem mondunk ilyen sületlenséget. Ők szeretik egymást. Nincs ebben semmi különös. Nem is értem, miért pletykáltok róluk ennyit! Asszonyok, ejh! – motyogta elégedetlenül.
– Nem pletyka ez Jancsi. Ezek tények – magyarázta sértetten. – A Dórika friss özvegyasszony, és meglehetősen fiatal is Ervinhez – tette hozzá kritikusan.
– Badarság Zsókám! Alig tíz év van köztük – legyintett és elvette szájától a pipát, hogy jobban szemügyre vehesse felesége arcvonásait.
– Ó, van az tizenöt is! – vágta rá az asszony szörnyülködve, de menten zavarba is jött a férfi átható pillantásától. Köténye sarkát fogta inkább ujjai közé és morzsolgatni kezdte hirtelen jött pirulásában.
– Akkor azt hiszem, mi sem vagyunk illő kapcsolatban, mert miköztünk meg tizenkét év is van, ha jól tudom… – felelte miközben hunyorogva beleszippantott a pipájába.
– Az más, mi fiatalon kerültünk össze… – habogta Zsóka kipirultan. – Dórika még csak most temette el a férjét, nem volna szabad neki máris máshol vigasztalódnia. Egyszerűen tapintatlanság ilyen hamar – hadarta ellentmondást nem tűrő hangon.
– Zsóka-Zsóka… – szólalt meg rosszallóan fejét csóválva János. – Ti asszonyok aztán tudjátok aggatni a körmötöket, ha nem tetszik nektek valami.
– Nem erről van szó. Ezek a tények és kész, ezt mindenki így látja. A Lenke is, a Teri is, meg az Irénke is – mondta tárgyilagosan és mellkasa előtt keresztbe fonta vékony karjait.
– A Dórika már három éve is van, hogy megözvegyült. Isten nyugosztalja a férjét, nem kellett volna ilyen hamar… – sóhajtotta a férfi nagyot szippantva a lobbanó pipába.
– Ki tudja, talán még élne, ha Dórika jobban odafigyelt volna az ápolására… – csattant fel rosszmájúan az asszony.
– Ejj, Zsóka! Mit szól ehhez a te Istened? – dörrent rá János hirtelen haraggal. – Az az asszony nagyon is gondosan ápolta Fülöpöt. Megszenvedte ő is azt a két évet. Örülj, hogy nem tudod min ment keresztül! – tette hozzá vehemensen. Dühében szaporábban szívta-fújta a füstöt, amitől olyan lett, mint egy száguldó mozdony. Ez némiképp levont a helyzet komolyságából.
– Le ne harapd már a fejemet, no! Még meghallják a szomszédok… – csitította meghunyászkodva Zsóka.
– Inkább hallják ezt, mint azt a sok sületlenséget, amit összehordotok ti, pletykás asszonyok miséről jövet! – folytatta mérgesen.
– Nem sületlenség, csak úgy gondoljuk, igazán várhatott volna még a szerelemmel… – suttogta megenyhülve és újra a köténye sarkát kezdte babrálni.
– Ugyan mire? Míg meg nem öregszik úgy, mint te meg én? – mondta vállát rándítva hetykén és akkurátusan nekilátott kitisztítani pipájának belsejét.
– Hát nem annyit, de még egy kicsit – felelte tántoríthatatlanul Zsóka. – Beszéltük a Lenkével, hogy választhatott volna mást is, nem pont az Ervint. Fiatalabbat. Tehetősebbet.
– Te is választhattad volna a Gemencér Ferkót, aztán mégis rám kacsintottál a szüreti bálon… – nevette el magát János.
– Jól van, no! Igazad van Jánosom… – búgta az asszony és közelebb ült a férfihoz.
– Ejha, igazam volna? Zsókám, mi van veled? Megsütötte a homlokodat ez a kedves tavaszi nap? – felelte kacagva és magához húzta az asszonyt.
– Nézd csak! Az ott nem Ervin meg a Dórika? – mutatott a templom felé.
– De, azok ám! Esküdtek úgy nézem… – állapította meg, míg pipáját elcsomagolta.
– Szép pár végül is… Szebbek, mint a Jankáék voltak. Azt hallottam róluk, hogy az esküvő után egy hónappal a Gábor már más asszonyt ölelgetett…


Ezek is érdekelhetik:

6 hozzászólás

  1. Melinda szerint:
    +2

    Nagyon igazi történt kedves Éva.
    Melinda

  2. +1

    Csatlakozom Sándorhoz, azzal a kiegészítéssel,
    sajnos nemcsak falusi életkép. Megbocsásd
    kedves János, városi ember is szívesen “elméláz”
    hasonlóképpen. Nagyon élethű, remek elbeszélés.

    Köszönöm, hogy föltetted.
    Mária

  3. Erdos Sandor szerint:
    +2

    Tetszett az írásod.
    Igazi falusi életkép, és társadalmi kritika.
    Köszönöm,hogy olvashattam.

Vélemény, hozzászólás?