Aladár bukása

+1


(Unaloműző morbid mese felnőtteknek 🙂 )


Egyszer az árnyékvilágban nem is olyan nagyon rég, de van már annak vagy hatezer éve, volt egy igen csintalan siheder legény. Úgy hívták, hogy Aladár.

Elment Aladár, mert azt mondja, megyek egy kicsit arra, szórakozni, hát jól van, elindult. Megy felfelé a lejtőn, aztán a másik felén meg lefelé, végig a dűlőn. Ahogy ott ment, araszolgatott, elkezdett énekelni, hogy azt mondja:

“Híjnye, hajnya, szalma boglya,
aki nem akarja az csavarja.”
Amint énekelget, énekelget, hát egyszer megszólal a fűben egy picinyke zöld béka, hogy:

– Hallja kend, legény úrfi, könnyű magának, mert nem kell állandóan ugrabugrálni, jaj, de nézzen csak rám, láthatja hogy nekem egy életen át ugrabugrálnom kell, az ám!”
Na, mindjárt lenéz Aladár, s látja, hogy a béka tényleg mindig csak ugrál. Megtetszik neki ez a kis pattanós jószág mindjárt fölkapja s a kebelébe rejti.
– Ó, hát az Isten is azt akarta, te kedves jószág, hogy ellőmbe állj, mert így most már nem kell többet tőrnöm a fejemet. Én bizony beállok cirkuszistának. Eltanulom tőled ezt az ugrabugra életet és amíg élek mindenkit megnevettetek vele.
– Jól van – mondja a béka. – Én nem bánom, csak nehogy te bánd meg”

Azzal mentek tovább, egyszer csak beesteledett, s annak rendje s módja szerint elmentek egy csárdába, hogy lepihenjenek. Hát amikor belép a legény, annyi vendég volt benn, hogy állni nem lehet abban, nem hogy ülni. Jól van eléveszi a legény a békát s megkérdezi tőle, milyen mókával kéne itt feltűnést kelteni.
– Ej te – mondja a béka, hát az a legkönnyebb. Vedd csak ki a tarisznyádból a szőrlabdádat, aztán csinálj abba egy lukat, ültess belé engem és csináld vissza, úgy ahogy volt. Majd én belül azt csinálom, ami nem jó az uraknak, pukizok egyet oszt lesz nevetés , ne félj!”

Hát úgyis lett. A legény felmutatta a labdát és azt mondja:
– Na lássuk mit tud a labdám. – azzal elgurítja éppen egy német dáma elé. Amikor odagurult a szoknyája mellé, nagyot durrant. Erre a nép akkorát nevetett, hogy a dáma elpirult. Felkapta onnan magát és kirohant. Nézi a nép mi lesz?
Aladár megfogja a labdát, elhajítja, hát egy kövér pap mellé esett, és pukk. A pap is elvörösödik, aztán feltűnés nélkül kisomfordált.
Persze a nép nem mert röhögni amíg bent volt a pap, de ahogy kitette a lábát, rá egy nagy röhögés a népre. Akkor jött be a kocsmáros. Mindjárt megkérdezte:
– Kié ez a labda?
Azt mondja Aladár:
– Az enyém kocsmáros uram.
– Na, ez jó, mert látom tudsz mókázni, gyere mókázzál ezeknek az embereknek, mert itt a nagy unalomtól mindjárt elalszanak.

Több sem kellett Aladárnak, mindjárt kitalált mindenféle huncutságot, mókázott olyanokat, hogy a nép dőlt el a nevetéstől.
Eltelik egy nap, Aladár lefekszik s töri a fejét mi legyen holnap, mert ma minden jó volt, röhögött mindenki, de holnap hogy tudja mindezt tovább fokozni. Azt mondja éjjel a békának:

– Jaj, úgy be vagyok gyulladva, mert már kezdek kifogyni a mókából, mit lehetne holnap csinálni, hogy ne maradjak szégyenbe?
– Ó hát, ne félj semmit -, mondja a béka, holnap is lesz újabb ötletem, aludjál csak!”
– Jól van, mondja Aladár, te mondtad, azzal alszik nagy ráérősen, de már mindjárt kezd a nap a hasára sütni, mikor megjelenik a kocsmáros:

– Na, Aladár, kelj fel, gyere mulattasd a népet, ne unatkozzanak,

Felöltözik Aladár, de ahogy el volt ugye gondolkodva, minden ruhát fordítva vett magára. Megy bé nagy toprongyosan, látják az öltözetét. Már röhögnek rajta, akar beszélni, de erre elkezd brekegni a béka, na azt hitték Aladár brekeg, arra is jót nevetnek. Látja Aladár, ilyen könnyen megy a dolog, mindjárt eszébe jutottak a viccek, hát azt is nevetve fogadják. Akkor a pukizó labdának megint van sikere. Ejha, mondja magában, itt aztán megfogtam a szerencse bal lábát, amíg élek lesz mit aprítani a tejbe, s bolondkodik, figurázik, mindenki dülöngél a nevetéstől. Az egyik vendég meg is mondta a kocsmárosnak, hogy:

– Tudja meg, nem a maga borától, hanem ettől a pukizólabdás Aladár féle hülyeségtől rúgtam be!
– Az Jó, – mondja a kocsmáros. – Legalább fogy a borom, pedig nem valami jó bor, inkább lőrének mondanám. Na, persze ezt csak magába mondta, és jót kacagott egyet.
Történt egyszer, hogy bement a csárdába, egy átutazóban lévő idegen úr, s annak a léánya éppen mikor le akart ülni, csak odagurul a labda, és pukk!
Eldurrant egyet. Mindenki röhög, de kegyetlenül és lesik, hogy mindjárt kivonul ám a kis bögyöske és a poénkodás fog folyni tovább. Emberére akadt az Aladár, mert nem ijedt ám meg a léány, hanem csak lehajolt és felkapta a labdát s máris megérezte, hogy van benne valami. Mindjárt kicsomagolta, és elévette abból a zöld békát.
Azt mondja: – Aj te ,te te, szép kis zöldike, hát téged ide zárt be, ebbe a szőrgombócba az a kegyetlen pernahajder?
– Néznek az emberek -, na! Mi lesz Aladár? Nincs semmi mondanivalód? Mi?
– Jaj! – kiáltja Aladár, -lebuktam, végem van, na jó nem hangosan, csak úgy dünnyögte és kegyetlenül izzadni kezdett. Úgy kiveresedett, hogy a két pap se különben.

Erre lett ám akkora hahota, hogy a még a faluvégen lévők is meghallották. Kezdenek szaladni a csárdába, lássák megint mi van?
Hát az Aladár kiveresedve, és a nép akkorákat röhög rajta, nem tudnak megállni lábon. Mindenki örült, mert már elég sok embert szégyenbe hozott, lejáratott ez az Aladár, hát most pedig rá került ám a sor. Na de aztán Aladár megemberelte magát, oda ment a lányhoz s azt mondta neki.
– Mindenki szeme láttára kijelentem, hogy te nagyobb mókamester vagy mint én, ezennel átadom neked a helyemet, folytasd te az én szakmámat, mert te még többet tudsz, mint én!
Felállt a léány és megpördült ám a sarkán, mindjárt elkapta Aladárnak az orrát, hogy ott helyben elpukizta magát.  Lett erre akkora ricsaj, a pókhálók is lehulltak a mennyezetről, nemcsak a tányérok a falról.

Ekkor kiszaladt Aladár s talán még most s szalad, ha meg nem állt valahol.


Ezek is érdekelhetik:

3 hozzászólás

  1. Melinda szerint:
    +1

    Jaj.. szegény Aladár!……

    Melinda

  2. Tetszéssel gratulálok. Szeretem a meséket.
    Üdv.
    M.

Vélemény, hozzászólás?